Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kollégium

Iskolánkban lehetőség van arra, hogy a távolabb, akár határon túl lakó diákok kollégiumi szállást vegyenek igénybe. Előnye a kollégiumnak, hogy az iskolával egy épületben található, így ez nem jelent plusz terhet a tanulóknak, akiknek az étkezése (reggeli, ebéd, vacsora) szintén az iskola épületében található ebédlőben megoldott. A 3-5 fős szobák a mai kor elvárásainak megfelelőek, emellett fiú és lány zuhanyzó/wc, valamint tanulószoba, teakonyha és klubszoba is található a kollégiumi szinten. Ez utóbbiban lehetőség van tévénézésre, valamint konzolos gépen való játékra.
A kollégiumi naprend lehetőséget teremt a felügyelet melletti önálló tanulásra a délutáni szilencium ideje alatt, ezt követően a diákok estig kimehetnek a városba szabadidőre, vagy használhatják az iskola konditermét, műfüves focipályáját. 20:00 óra után csoportfoglalkozások és/vagy külön tanulási lehetőségek vannak. Utóbbi esetében a felügyelő tanár csoportosan vagy egyénileg segít a tanulásban, érettségire való felkészülésben. Emellett bizonyos időközönként közös programok is színesítik a kollégiumi életet, mint például szalonnasütés, biciklitúra, debreceni kirándulások.   

GALÉRIA